Tüzelés – Szeretne sok kiskutyát?

Szerző: | figyelemfelhívás

A kutya évente kétszer ivarzik. Ha a gazdi nem vigyáz, jó eséllyel 2 hónap múlva megszülethetnek a nem várt kiskutyák. A két ivarzás között(ha elmarad a vemhesülés) az ivarszervek nyugalmi periódusban vannak. 

Ivarérettség

A szukák ivarérését jelző első tüzelése általában 6-12 hónapos korukra tehető. Ezt nagyban befolyásolhatja a fajtára jellemző testméret illetve az évszak is. A kutyák többségénél február-március ill. augusztus-október között számíthatunk rá, de az éghajlati viszonyok és a mesterséges fény miatt az év egyéb szakaszában is előfordulhat. Az első tüzelés azonban nem jelenti azt, hogy a szervezetük felkészült egy vehem kihordására. Amennyiben ivartalaníttatni szeretnénk kedvencünket érdemes még az első tüzelés előtt megtenni, mert így az ösztrogén indukálta daganatos megbetegedések előfordulásának valószínűsége szinte nullára csökkenthető.

A tüzelés általában 21 napig tart. A nemi szerv megduzzad és sötétvörös-véres váladék ürül belőle, de a kanok közeledését az első 7-10 napban még elutasítják. A petesejt leválása az első vércsepp megjelenésétől számított 10-14 nap közé tehető, de az ovuláció bekövetkezhet korábban vagy egész későn a 18 nap körül is.A tüzelés elhúzódásáról akkor beszélünk, ha még 25 napnál tovább is jelentős mennyiségű véres váladék ürül a hüvelyből. Tüzelés alatti időszakban, általában nagytestű fajtákban fordul elő a hüvely előesése. Valószínűleg genetikai eredetű probléma, melyet csak műtéti úton lehet tartósan orvosolni. Ilyen esetekben mindenképpen forduljunk állatorvoshoz.

 

Tüzelés – Szeretne sok kiskutyát?

Ha nem szeretnénk kiskutyákat

Amennyiben nem szeretnénk kiskutyákat, a tüzelési időszakban fokozottan figyeljünk nőstény kutyánkra. Érdemes ilyenkor az egyébként kertben tartott kutyust egy még izoláltabb, biztonságosabb helyre zárni, mivel a kanok akár a függőleges falon is képesek átmászni. Az ivarzás hormontartalmú készítmények adásával elnyomható, de költséges és hosszútávon méhgyulladásra és emlődaganatra hajlamosít. Amennyiben minden igyekezetünk ellenére megtörténik a „baj” több lehetőségünk is van.
Ha biztosak vagyunk benne hogy később sem szeretnénk kiskutyákat, akkor a legjobb választás az ivartalanítás. Ebben az esetben érdemes minél előbb elvégezni a műtétet, mert így van a legkisebb kockázata a beavatkozásnak. Az embriók a megtermékenyülést követő 20-
dik nap körül ágyazódnak csak be, így ebben az időszakban elvégzett műtét egy rutin ivartalanításnak felel meg.
Lehetőség van nem-
sebészeti, gyógyszeres vemhesség-megszakításra is a nem kívánt fedezés utáni 45-dik napig. Ebben az esetben sem érdemes a legvégsőkig várni, mert minél korábban történik meg a kezelés, annál kisebb traumát jelent az állat számára. Az injekciót két alkalommal 24 órás időközzel kell alkalmazni. A fedezést követő 25-dik nap után végzett kezelések hatékonyságát ultrahang vizsgálattal követhetjük nyomon a legbiztosabban.

Tüzelés – Szeretne sok kiskutyát?

Álvemhesség kutyáknál

Előfordulhat, hogy a kutya a vemhességre utaló magatartást mutat 6-12 héttel a tüzelés után anélkül, hogy valóban vemhes lenne. Ezt a jelenséget (nem betegség) álvemhességnek nevezzük. A tünetek és azok intenzitásának kialakulása függvényében beszélhetünk enyhébb és súlyosabb formákról. Jellegzetes esetekben fészeképítés, „babázás”, has megnagyobbodása, emlők megduzzadása és a tejelválasztás megindulása figyelhető meg. Ha az álvemhesség jeleit veszi észre kutyáján, keresse fel állatorvosát, aki felírja kutyájának a megfelelő gyógyszereket az állapot kezelésére. Még a gyógyszerek alkalmazása mellett is legalább 1-2 hét mire a tünetek teljesen megszűnnek. Ha a kutyája már egyszer átesett az álvemhességen, nagyon valószínű, hogy ez többször is megismétlődik, akár minden tüzelés után. Az ivartalanítás a már kialakult tüneteket nem szünteti meg, de az utána elvégzett műtét a későbbi álvemhességeket biztosan megelőzi.

Méhgyulladás kutyáknál

Az másik igen gyakran előforduló a kutya életét is veszélyeztető betegség a méh gennyes gyulladása (pyometra), mely a tüzelés után 2-8 héttel jelentkezik. A többszöri vemhesség nélküli tüzelést követően a méhben olyan változások indulnak meg, melyek hajlamosítják annak gennyes gyulladására. A kutya ilyenkor bágyadt, hány, étvágytalan, feltűnően sok vizet iszik. A hüvelyből ürülő nagy mennyiségű véres, gennyes tartalom a betegség biztos jele. Ezt azonban csak abban az esetben látjuk, ha a méhnyak nyitott és azon keresztül a méh üregében lévő váladék a külvilág felé ürülni tud. Zárt méhnyak esetén a leggyorsabban és legbiztosabban ultrahang vizsgálattal lehet diagnosztizálni. Ez egy súlyos és életet veszélyeztető állapot, amely gyors és drasztikus ellátást igényel. Konzervatív, gyógyszeres kezelése igen drága és az esetek kis részében eredményes, ezért ezt a megoldást csak értékes tenyészállatok esetében célszerű alkalmazni. A kezelés a méh izomzatát összehúzó és a méhszáj nyitását elősegítő injekciós készítmény alkalmazásából és a méhváladékból tenyésztett baktérium érzékenységi vizsgálata alapján választott antibiotikum adásából áll. Mindezt folyamatos orvosi megfigyelés, és egyéb kiegészítő vizsgálatok mellett kell végezni (ultrahang, vérvizsgálat..stb)
A kezelés sikere kétes, és a betegség a következő tüzelési időszak után újra fog jelentkezni, ezért ezeket az állatokat mindenképpen fedeztetni szükséges. A nem tenyészcélból tartott állatok esetén ajánlott kezelés az ivartalanítás, mely a méh és a petefészek eltávolításából áll. Idejében felismert pyometra esetén a műtétet követően a kutyák gyorsan felépülnek. A fenti kezelések nélkül a kutya kilátásai nagyon rosszak, a baktériumok által termelt toxinok hatása végzetes lehet. Zárt méhszáj esetén előfordulhat a méhfal repedése, ami a fertőzés hasüregbe való átterjedéséhez és elhulláshoz vezethet.

Keresse fel rendelőnket a vemhesség, méhgyulladás vagy egyéb problémák pontos ultrahangos vizsgálatához.

Megelőzés

A nem tenyészcélból tartott állatok esetén ajánlott kezelés az ivartalanítás, mely a méh és a petefészek eltávolításából áll. Idejében felismert pyometra esetén a műtétet követően a kutyák gyorsan felépülnek.

Dr. Saufert Gyula

Állatorvos, Ligeti Állatorvosi Rendelő Pilisvörösvár

LEGFRISSEBB CIKKEK

Nyírfacukor(xilit) mérgezés

Nyírfacukor(xilit) mérgezés

Az egészséges életmódot választó emberek számára az egyik népszerű cukorhelyettesítő a xilit vagy nyírfacukor (a paleo diétában is gyakran használják). Alacsony a glikémiás indexe, ezért...

bővebben
Babesia

Babesia

Rengeteg különböző betegséggel találkoztunk már rendelőnkben mind kutyáknál, mind macskáknál. A számítógépes adatbázisunkat elemezve kiderült, hogy a Babesiózis nevű betegség előfordulása az eddigi...

bővebben